1988. december 3. Pécs, Újmecsekalja. NB I., 15. forduló. 3.000 néző.
Vezette: Varga S. (Molnár L., Nagy I .L.)
Gólszerző: Nagy T. a 65. Nagy T. a 82. percben.
Sárga lap: Balogh I. a 71. percben.
Szögletarány: 9:3 (3:3) az Ú. Dózsa javára.
PMSC: Bogyay — Braun, Bárány, Bódog, Vókó — Csoboth, Dárdai, Czéh, Vén (Ángyán, a 89, percben) — Nagy T. (Balogh A., a 88. percben), Lehota. Edző: Garami József.
Ú. Dózsa: Brockhauser — Szélpál, Kovács, Szlezák — Kozma, Temesvári (Klink, a szünetben), Steidl, Szabó — Schróth (Kénoszt, a 69. percben), Balogh I., Eszenyi. Edző: Varga István.
 |
| Dárdai Pál |
Új arcot lehetett felfedezni a PMSCöltözőjében. Ez az arc azonban egybenrégi is volt. Dárdai Pál ugyanis 1985 novemberében szerepelt utoljára a pécsiek színeiben. Azóta sem pihent, külföldön és alacsonyabb osztályú csapatokban játszott. — Megkértek, hogy segítsek, ezért vállaltam. Ennek a fiatal pécsi együttesnek kellett egy rutinos játékos, aki irányítja a fiatalokat, akinek a szavára hallgatnak. Ezért esett rám a választás. Van lámpalázam, de ez nem meglepő, hiszen még a megyei, bajnokságban is volt — mondta pályára lépése előtt a harmincnyolcadik évében járó labdarúgó.
Schróth elfutása után Eszenyi fejelt az 5-ösről alig fölé a legelején, majd az első negyedóra végén szabadrúgásból Kozma veszélyeztette a pécsi kaput. A túlsó térfélen Dárdai szabadrúgása adott munkát Brockhausernek, azután Vén szöglete suhant el több hazai játékos előtt. Balogh 1.lőhetett volna gólt a 30. percben, de 7 m-es lövését Bogyay fölé tenyerelte. E zvolt az első helyzetnek nevezhető esemény.
SZÜNET UTÁN Vén az utolsó pillanatban becsúszva mentett Klink és Balogh I. elől. Az 51. percben viszont Vén nyargalt el a bal oldalon, jól kanyarított be, Brockhauser azonban Nagy T.-t megelőzve kivetődve hárított.
A 60. percben Steidl beadása után Eszenyi fejese tévesztett célt. Nem sokkal később Bogyay rossz helyre, középre öklözött egy szögletrúgást, a kipattanó labdát Steidl 17 méterről egyből „rávágta”,a bal kapufára.
A 65. perc hozta meg a pécsivezetést. Játékvezetői labdát követően Czéh hoszszú átadással kiugratta a jobb szélen, a felezővonalná linduló Nagy T.-t. A 30 méteres labdavezetés után, már néhány méterrel a 16-oson belülről, a kiinduló Brockhauser mellett, a jobb alsósarokba lőtt. 1-0
Nem sokkal később Balogh I. kapott sárga lapot, mert a 71. percben felvágta Bódogot. A 82. percben bebiztosította a győzelmét a PMSC, Czéh még a saját térfelén, vaktában felszabadított. Az előre szálló labdára Nagy T. csapott le, megint elviharzott, majd mindenkit megelőzve, Brockhauser mellett, tíz méterről odagurított, ahová az első gólnál betalált. 2-0
(Amilyen hidegvérrelhasználta ki mindkét gólszerzési lehetőségét NagyT., azt tanítani lehetne. Kétszer került helyzetbe, ebből két gólt lőtt. És ráadásul nem is igazi csatár ...)
Öt perccel a lefújás előtt Nagy T. és Brockhauser öszszeütközött a 16-oson belül. A pécsijátékos a földön maradt, mire Steidl erőszakosan felrángatta onnan. Ebből nagy csetepaté támadt, rövid ideig állt is a játék, amíg lecsillapodtak a kedélyek.
★ ★ Az a legjobb, ha a szezonvégi formára fogjuk mindazt, amit több mint egy órán keresztül láttunk. Minden volt ez, csak igazi labdarúgás nem. Két tartósan rossz teljesítményt nyújtó csapat újabb gyengécske előadásának lehettünk addig a szemtanúi. Már akkor sejteni lehetett, hogy amelyik csapat gólt rúg, az győztesként távozhat a játéktérről. Így is történt. Az első hazai gól élénkséget vitt a játékba, az Ú. Dózsa ugyanis rájött arra, hogy Pécsett ki is lehet kapni. Már addig is többet kezdeményezett, vesztes helyzetben pedig állandósultak támadásai. Ez kedvezett a PMSC-nek, amely kontrákra alapozott. A kinyílt vendégvédelem hibáját kihasználva Nagy T. újabb gólt szerzett, s ezzel minden eldőlt. A roppant lelkes „nagy öreg”, Dárdai révén ügyesen irányított pécsiek rászolgáltak a győzelemre az elbizakodott, ám ahhoz képest nagyon keveset nyújtó újpestiek ellen. Sokat elárul a találkozóról, hogy azon a legtöbbet a negyedik X felé közelítő Dárdai futott... (Népsport, 1988. dec. 4.)
Nagyon kellett mór ez a győzelem a PMSC-nek. A pécsiek a megszerzett három pontra rászolgáltak, azt senki sem vitathatja el tőlük. A kapufát leszámítva a vendégek kevés veszélyt jelentettek Bogyay kapujára. A piros-feketék győzelme elsősorban a lelkesedés és a küzdeni tudás diadala volt. Az Ü. Dózsa ráfizetett arra, hogy nagy mellénnyel lépett pályára. Dárdairól azt hitték, hogy fogatlan már az oroszlán (pedig jó az öreg a háznál), Nagy Tamásról pedig azt, hogy nem ért a góllövéshez. Egyikre sem ügyeltek eléggé, ez okozta a vesztüket. A mérkőzés egyébként az első gólig kimondottan gyenge volt. Utána élén- kebb lett, amikor az Ú. Dózsa kitámadott, mert egyenlíteni akart. Ekkor jött a jó piros-fekete kontra, s 2-0 után a többi már csak formaság volt.
A PMSC-ben Bogyaynak nem sok dolga akadt. A védelem jól rombolt, Bódog többször csatárerényeket csillogtatva előretört, ez emeli teljesítményét a társai fölé. Dárdai rengeteget futott, a labdáinak szeme volt, a lelkesedését is tanítani kéne. Czéh nem játszott jól, de két gólpassz fűződik a nevéhez. Nagy T. volt Dárdai mellett a pécsi csapat másik legjobb játékosa. Kitünően kamatoztatta gyorsaságát, helyzetkihasználása 100 százalékosnak mondható, góljai a legjobbkor jöttek. (Dunántúli Napló, 1988. dec. 4.)
Mestermérleg:
Garami József: — Az „erősebbtől” kikapni, nem szégyen. Hát még legyőzni...
Varga István: — Nagyon gyengén játszottunk a határtalan lelkesedéssel küzdő Pécs ellen. De az első gól előtti döntő hibával a játékvezető nehezen tudna elszámolni. Gratulálok a pécsieknek.
Dárdai példát mutatott
Nagy Tamás nagy napja. Miért hiányzott Koller Viktor?
Az egyik 25, a másik lassan 38 éves. Az egyik még csak gyerek volt akkor, amikor a másik már érett NB l-es labdarúgó. Egy hete még egyikük sem gondolta, hogy valaha is egymás nyakába borulva örülnek a közös győzelemnek. Mégis Így lett. Nagy Tamás és Dárdai Pál alig tudtak eddig egymásról, szombaton viszont egy életre megjegyezték egymás nevét.
Mindketten oroszlánrészt vállaltak a pécsi sikerben. Az egyik azzal, hogy két gólt lőtt, a másik pedig azzal, hogy a játéka annyi haszonnal járt, mintha ő rúgta volna a gólokat.
- Először lőttem egyszerre két gólt az NB l-ben. Mindig is sok helyzetem volt, de jó párat elpuskáztam közülük. Mindenhol, ahol eddig játszottam, házi gólkirály lehettem volna. A nehezét mindig megcsináltam, csak a góllövés nem ment annyira. Elkapkodtam a lehetőségeimet, mert rutintalan voltam, nem koncentráltam a döntő pillanatban. Szerencsére most nem így történt — nyilatkozta fél órával a lefújás után Nagy Tamás, akinek saját bevallása szerint igazából nem is fekszik a csatárposzt. Inkább középpályást szeret játszani.
Kimondottan sikeres volt Dárdai Pál visszatérése. Habár volt egy kis lámpaláza, de ez végigkísérte egész pályafutását. Nem volt olyan mérkőzése, amely előtt ne izgult volna.
- Megkértek, hogy segítsek c PMSC-n, ezért vállaltam azt, hogy visszatérjek. Azt mondták: kell ennek a csapatnak egy rutinos játékos, aki irányítja a fiatalokat, akire hallgatnak. Ezért választottak engem. Valami azt súgta a találkozó előtt, hogy nyerni fogunk. Az első 25 percben még volt egy kis kapkodás, de aztán megnyugodtunk. Felpaprikázott bennünket az is, ahogy az újpestiek lebecsültek minket. Kozma például 0-0-nál állandóan azt duruzsolta a liilembe: „Úgyis leverünk titeket!" Azért csúszkáltam, vetődtem, dobáltam magam, hogy a tizenévesek lássák: elszántsággal sokra lehet menni. Meg némi finesszel is. Az első gól előtt, a feldobásnál a labdával együtt elrúgtam az egyik újpesti lábát. A játékvezető továbbot intett, ebből lett a gól, hiába reklamáltak a lila-fehérek. A vagányság, a rafináltság ugyanúgy hozzátartozik a játékhoz, mint bármi más. A végére ugyan elfáradtam, ám mit számított ez, amikor győztünk. A közönség csodálatos volt. Ahogy ünnepeltek, ahogy örültek nekünk, az szinte fantasztikus. Mit is mondhatnék? Boldog vagyok! - tört ki az öröm Dárdai Pálból, aki néhány csapattársának az apja lehetne, akkora a korkülönbség köztük.
Hiába keresték a szurkolók Koller Viktort. Sem a kezdőcsapatban, sem a tartalékok között nem lehetett felfedezni, pedig köztudott volt, hogy pénteken őt is visszaigazolták.
- Mit tagadjam, jól esett a hiúságomnak, hogy csütörtökön szóba került a leigazolásom. Igent is mondtam. Aztán aludtam rá egyet, és rájöttem: nem nekem való már az NB I. Három és fél éve játszottam utoljára, természetesen azóta sokat felejtettem, a szervezetem is bizonyos fokig leépült. Meg aztán azt sem tartom etikusnak, hogy azokkal a fiatalokkal szerepeljek együtt, akik nálam edzettek korábban. Különben is csak egy mérkőzésre szólt volna a visszahívás. Megköszöntem, hogy gondoltak rám, és pénteken visszatáncoltam. Csakhogy akkor már elmentek Pestre a papírokkal, nem volt visszaút. így hát le vagyok igazolva, azonban nem is edzek, nem is akarok, nem is fogok még egyszer játszani a PMSC-ben. A kispadra azért leülök, de ez a tartalékok kispadja lesz, az ő edzésüket továbbra is irányítom. (Dunántúli Napló, 1988. dec. 5.)
