1911. május 28. Pécs, Ráth utcai PAC-pálya, barátságos mérkőzés.
Vezette: Dr. Schwarcz Gábor.
PAC (kék ing): Török - Győry, Kolozsváry - Kovács, Szendrődy, Perényi - Török, Dombováry, Gárdos, Markos, Bell.
PAC "old boys": Reinfeld - Szabó, Rapos - Fehér, Rudnyánszky, Siklósi dr. - Meidter, Váry, Grün, Jány, Fischer.
(Pécsidózsa megjegyzése: a mérkőzés időpontjában eredetileg Aradon lépett volna pályára a P.A.C, ám az Aradi AC vezetői visszaléptek a Vidékbajnokságért vívandó mérkőzéstől, így a pécsi atléták játék nélkül jutottak az elődöntőbe. A le nem játszott mérkőzéseket - hacsak nem igazolta utólag a verseny kiírója utólag számszerűsített eredménnyel - nem szerepeltetjük az eredmények között.)
"Vasárnap délután tartotta első nyilvános labdarúgó mérkőzését a Pécsi Atlétikai Club "Old Boys" csapata. Ellenfele a P.A.C. első csapata volt. A szép számban megjelent előkelő közönség meglepetéssel látta, hogy a "vén legények" rövid ideje megalakult csapata mily fürgén mozog a mezőnyben, és mily szép összjátékot produkál. Az első félidőben az első csapat van némi fölényben, amit a 2:0 eredmény híven kifejez. A második félidő elején az "Old boys" csapat goalt ér el, ami lelkesedést önt a vén legényekbe és többször vehemensen támadják az első csapat kapuját, azonban a Győryt helyettesítő ifjúsági kapus, a 15 éves Fodor , úgyszintén a hátvédet játszó Győry mindent mentenek. A játék vége előtt az Old boysok jobbfedezete távozik, miáltal az első csapat gyors csatársora, dacára Rapos önfeláldozó játékának, rövid időközben két goalt ér el, miáltal a játék végeredménye 4:1 az I. csapat javára.
A bírói tisztet Schwarcz Gábor dr. töltötte be. Az eredmény igen szép fényt vet a a P.A.C. "Old Boys" csapatára, mely vasárnap a következő összeállításban szerepelt:
Reinfeld - Szabó, Rapos - Fehér, Rudnyánszky, Siklósi dr. - Meidter, Váry, Grün, Jány, Fischer.
Végül megemlítjük, hogy a Magyar Labdarúgók Szövetségének elnöke, Kárpáti Béla budapesti középiskolai igazgató is végignézte a mérkőzést és örömének adott kifejezést, hogy a P.A.C. rövid ideje önálló footballgárdája ily szép fejlődésen ment keresztül és hogy vidéki egyesület létére, kitűnő első csapatán kívül még egy jó képességű "Old Boys" csapatot is képes szerepeltetni." (Pécsi Napló, 1911. május 30.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése