![]() |
Zsemlye Balázs (forrás: pmfc.hu) |
Született: 2002. május 4., Cegléd.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 14.
Góljainak száma: 0.
Érkezett: Diósgyőri VTK (kölcsönszerződéssel, 2022. január).
A téli átigazolási szezon hajrájában érkezett Miskolcról a középpályás. Fél évet szerepelt Pécsett.
A klubhonlap szerint a 19 esztendős középpályás számára fontos volt, hogy olyan helyre kerüljön, ahol amellett, hogy rendszeres játéklehetőséget kaphat, akár éremért is küzdhet.
– Nagyon jók az első benyomásaim. Remek társaságra találtam az új csapattársaimban. Mindenki nagyon jófej – jelentette ki Zsemlye Balázs. – Tökéletes ez a közeg számomra.
Első három pécsi meccse jól is sikerült, hiszen ezeken hét pontot szerzett a PMFC.
![]() |
Zyemlye Balázs a PMFC-ben |
Az első négy tavaszi fordulóban nem is okozott csalódást, ám az Ajka ellen kapott sárga lap azt jelentette, hogy nem lehet pályán anyaegyesülete, a DVTK ellen. Sajnálhatja, hogy lemaradt róla, hiszen a csapat pompás játékot produkálva, 3-0-ra győzött.
– Szívem szerint játszottam volna a volt csapattársaim ellen. Jó lett volna velük megmérkőzni egy éles meccsen, mert eddig csak edzéseken tehettem. Sajnos ez így alakult! Félreértés ne essék, nem direkt sárgultam be legutóbb, hogy ne kelljen a Diósgyőr ellen játszanom – jelentette ki a klubhonlapnak.
Hogy sikerült-e azt az egyéni fejlődési ívet bejárni, amit Pécsre szerződésekor tervezett, nem tudjuk. A 18 tavaszi mérkőzésből 14 meccsen léphetett pályára, elmondható tehát, hogy alapembere volt az NB II. 11. helyén végzett csapatnak. Gólt nem szerzett, s az idény végén - kölcsönszerződése lejártával - visszatért Diósgyőrbe.
Távozott: Diósgyőri VTK (kölcsönből vissza, 2022. június).
Első mérkőzése a PMFC-ben:
2022. január 30. Pécsi MFC - Szentlőrinc SE 1-0 (1-0) - NB II.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2022. május 15. Dorogi FC - Pécsi MFC 3-0 (0-0) - NB II.
Zsemlye Balázs statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 14 mérkőzés, 0 gól.
Összesen: 14 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése