BFC Siófok - Pécsi MFC 0-0
2022. március 13. Siófok, Városi Stadion. NB II., 28. forduló. 400 néző.
Vezette: Kovács J. Zoltán (Aradi József, Vörös Dániel - Csonka Bence).
BFC Siófok: Hutvágner – Polényi, Jagodics B., Varga B., Benczenleitner – Szakály A. (Eördögh, 68.), Varjas Z. – Balogh B., Medgyesi M. (Kiss B., 57.), Horváth P. (Nikházi, 68.) – Elek B. Vezetőedző: Domján Attila.
PMFC: Helesfay – Króner, Sági, Rácz L., Dávid Z. – Grabant (Marques-Airosa, sz.), Nikitscher, Futó, Hegedűs M. (Károly B., 70.) – Adamcsek (Bíró B., sz.), Geiger (Hursán, a szünetben). Vezetőedző: Vas László.
Unalmas null-null
A Nemzeti Sport a forduló rangadójaként harangozta be a találkozót, s egyet is tudunk érteni a napilap szerkesztőjével. A párharc lassacskán negyven éves múltra tekint vissza: 1985. szeptemberében a Siófokon vendégeskedő PMSC 3-0-ra nyerte meg a mérkőzést. Ezzel az eredménnyel 2022-ben is elégedettek lettünk volna.
Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, Elek Bence zúgó kapufája volt az egyetlen említésre méltóesemény az első percekben. Fertályóra múltán átvette az irányítást a PMFC, de a mezőnyfölény gólhelyzetekben egyáltalán nem mutatkozott meg.
A szünetben átnéztük a két csapat összeállítását, s izgalmat csak az okozott, nehogy a hazai balhátvéd, Benczenleitner nevét gyakran kelljen papírra vetnünk. No, nem mintha Marques-Airosával könnyebb lenne...
Utóbbi pályára is lépett a második félidőben. Vas mester elégedetlenségét jelzi, hogy nem csak ő, hanem Hursán és Bíró Bence is játékra jelentkezett a pótsporinál. Mintegy tíz perc telt el az újabb játékrészből, amikor egyértelművé vált a hazai dominancia. Kiss Balázs kapufája után is támadásban maradt a Siófok, aminek köszönhetően tizenegyeshez is jutottak a hazaiak. Helesfay azonban kiválóan érezte az irányt, s hárította Elek büntetőjét.
Egyet kell értsünk Vas mesterrel: ezen a meccsen az egy pont bravúrral ér fel, s ez a döntetlen a szív és az akarat diadala volt.
Csak a Munkás!
MESTERMÉRLEG (NS Online):
Domján Attila: – Az első félidő küzdelmes volt, „kiölte" egymást a két csapat, nem nagyon alakult ki folyamatos játék. A második félidőben egyértelműen a pécsiek fölé kerekedtünk, újabb kapufát lőttünk, büntetőt is hagytunk ki. Úgy gondolom, megérdemelten nyertünk volna.
Vas László: – Ezt a mérkőzést egy roncsderbihez tudnám hasonlítani, tompán, enerváltan, sok technikai hibával játszottunk. A megszerzett egy pont nagyon értékes számunkra, a szívünk és a fejünk a helyén volt. Bízom benne, hogy kipihenik magukat a srácok és jövő héttől jobb teljesítményre leszünk képesek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése