Kovács Zoltán |
Született: 1973. 09. 24.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 29.
Góljainak száma: 12.
Érkezett: Budapest Vasutas SC (1996. január).
Amikor ifjabb Dárdai Pál a BVSC-hez szerződött, három kölcsönjátékossal és némi pénzzel egyenlítette ki a számlát a fővárosi egylet. A kölcsönjátékosok egyike Kovács Zoltán volt, aki már akkor szép NB I-es múlttal rendelkezett, ám egy időre körön kívül került.
- Pécsett a vártnál is jobb közösségbe kerültem, jól érzem magam - nyilatkozta a Dunántúli Naplónak a csatár. - Ha bizonyítok, akár attól sem zárkózom el, hogy a féléves időszak után is itt maradjak.
A pécsi vendégjáték alatt Kokóra nem is lehetett panasz: egy kiesés elől menekülő csapatban fél év alatt 11 mérkőzésen 5 bajnoki gólt szerezni mindenképpen elismerést érdemlő teljesítmény. Több klub is felfigyelt a csatár teljesítményére, s végül az Újpesthez kerülve folytatta a pályafutását.
Már eldőlt, hogy a lila-fehéreknél folytatja a játékot, amikor sor került az NB I-ben maradásért vívott ütközetekre a Tiszakécske ellen. Kokó teljes erőbedobással küzdött ezeken a mérkőzéseken is, s bár gólt nem szerzett, elégedetten zuhanyozhatott a tizenegyespárbaj után.
Első mérkőzése a PMFC-ben:
1996. február 6. PMFC - Nagykanizsai Olajbányász SE 5-2 (3-2) - edzőmérkőzés.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
1996. június 30. PMFC - Tiszakécskei FC 0-0 (tizenegyesekkel: 5-3) - osztályozó.
Kovács Zoltán statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 11 mérkőzés, 5 gól.
Osztályozó mérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 1 gól.
Edzőmérkőzés: 15 mérkőzés, 6 gól.
Összesen: 29 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 12 gólt szerzett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése