Berliner Athletik Klub 07 - Pécsi MFC 3-0 (1-0)
2022. január 16. Antalya (Törökország), edzőmérkőzés.
PMFC összeállítása nem ismert. Tudomásunk szerint a csapat az alábbi összeállításban játszott:
Helesfay - Sági (Marqes-Airosa, Bachesz), Preklet (Bukovics), Rácz (Sajnovics), Katona (Varga B.) - Károly (Kónya), Futó, Svedyuk (Kövesdi), Hegedűs (Nikitscher)- Adamcsek (Geiger), Bíró B. (Tihanyi). Vezetőedző: Vas László.
Vereség, nevek nélkül
Az előzetes tervek szerint az Universitatea Craiova csapatával mérte volna össze erejét a csapatunk, ám a román csapatnál kitört koronavírus-járvány miatt új edzőpartner után kellett nézni. Roppant kevés információ jelent meg a világhálón a törökországi edzőmeccsről, de a hírek szerint a német Regionalligában szereplő Berliner Athletik Klub 07 csapatával került sor a tesztre.
Mondani sem kell, a berlini egylettel még sosem találkozott a PMFC, s az első összecsapásról igen röviden számolt be a klub honlapja. Sajnálatunkra, így a pontos összeállítást sem ismerjük, a tudósításban megjelentek szerint pályára lépett Sági Milán, aki sérülést is szenvedett a meccsen, Bukovics András, Sajnovics Milán, Bachesz Edvin és Varga Botond. Ellenfelünk Facebook-oldalán közzétett fotók szerint játéklehetőséghez jutott Helesfay Donát, Futó Zsombor, Károly Bálint, Katona Levente, Preklet Csaba és Rácz László is. Sajnos, ezek a képek a berlini csapat játékosaira fókuszálnak, így több játékost nem ismertünk fel.
Nem adjuk fel kapcsolataink révén megpróbáljuk rekonstruálni a csapat összeállítását.
Mint minden vereséget, ezt is sajnáljuk. Sovány vigasz, hogy jól játszani majd a Szentlőrinc ellen kell. Azt tartjuk, hogy aki hét közben csak firkálgat, az hétvégén sem tud majd rajzolni.
Csak a Munkás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése