2020. február 9., vasárnap

2020. február 8. Pécsi MFC - HNK Cibalia Vinkovci 3-1 (2-0)


Pécsi MFC - HNK Cibalia Vinkovci 3-1 (2-0)
2020. február 8. Pécs, Kovácstelep, edzőmérkőzés. 150 néző.

Vezette: Sipos Katalin.
Góllövők Gajág (7., 85.), Tihanyi (43.) illetve Anocic.

PMFC: Helesfay (Kovács, 60.) – Sági, Gajág, Rácz, Németh (Katona, 60.) – Grabant (Szabó 75.), Futó (Bohata, 60.), Nikic, Hegedűs – Tihanyi (Koller, 75.), Geiger (Kónya, 60.). Vezetőedző: Vas László.

Balhés győzelem

Saját szemünkkel ezúttal nem láttuk a mérkőzést, így csak a sajtóban megjelent hírekből szemezgetünk:

Győzelem a Cibalia elleni edzőmeccsen
Vas László vezette NB III-as együttesünk szombat délben a horvát másodosztályú HNK Cibalia csapatát fogadta Kovácstelepen. A jó iramú felkészülési mérkőzés 7. percében Gajág Gergő szöglet utáni fejesgóljával szereztük meg a vezetést, majd a 42. percben egy remek kiugratást követően Tihanyi Olivér talált be a kék mezes vendégek hálójába, így 2-0-s előnnyel fordulhattunk. 
képek: Kurdi József
Rövid szünetet követően szabadrúgásból ugyan szépítettek a vinkovcei vendégek, ám a 85. percben ismét Gajág Gergő tudott eredményes lenni, beállítva ezzel a 3-1-es végeredményt. Csapatunk legközelebb már tétmérkőzés alkalmával lép pályára. Február 12-én, szerdán 14:00 órakor a Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén az NB I-es Paksi FC gárdáját fogadjuk a PMFC Stadionban. (pmfc.hu)

Pécsiekre támadtak a horvátok
Foto: bama.hu

Verekedés miatt őrizetbe vett a rendőrség negyvenegy horvát és három magyar szurkolót szombaton egy pécsi futballmeccsen - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
A közlemény szerint 12 óra 15 perckor érkezett bejelentés, hogy Pécsett, a kovácstelepi futballpályán a Pécsi MFC (NB III) és a A Pécsi Rendőrkapitányság csoportos garázdaság és rendbontás miatt indít büntetőeljárást - tették hozzá.másodosztályú horvát Cibalia felkészülési mérkőzése során a szurkolók összeverekedtek.
Információink szerint már délelőtt Pécsen voltak a horvátok, akciót keresve járkáltak a városban. A pécsiek némileg késve érkeztek meg a mérkőzésre és kevesebben is voltak, mint a horvátok. Amint észrevették a hazaiak érkeztét a vendégek, megindultak feléjük és nem vetették meg az eszközhasználatot sem. A létszámhátrány ellenére bátran vállalták a matekot a pécsiek, derekasan helyt álltak a küzdelem során. (nb3.hu)

Frissítés: Reagált a PMFC!
Elhatárolódunk minden erőszakos, nem futballpályára való cselekedettől és annak elkövetőitől.

A múlt szombati PMFC – HNK Cibalia Vinkovci felkészülési mérkőzésen sajnálatos és egyúttal elítélendő rendbontás történt a magyar és a horvát szurkolók szervezett csoportjai között. Az események pont egy olyan barátságos előkészületi találkozó közben zajlottak le, amelyen békés, futballszerető felnőttek és gyerekek is részt vettek a nézők soraiban. Megítélésünk szerint az erőszak nem lehet része a PMFC életének, így elhatárolódunk minden olyan nem futballpályára való cselekedettől és elkövetőtől, ami, és aki félelmet és megbotránkozást kelthet másokban. A biztonsági szolgálattal közösen mindent megteszünk annak érdekében, hogy hasonló incidens ne fordulhasson elő többet a PMFC hazai sportrendezvényein. Az eset kapcsán klubunk vizsgálatot indított, emiatt bővebb tájékoztatással nem áll módunkban szolgálni. (pmfc.hu)

Csak a Munkás!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése