2020. február 1. Tatabánya, Felkészülési torna, 1. mérkőzés. Tatabánya, Grosics-stadion.
PMFC: Kovács – Sági, Rácz, Katona, Németh – Grabant, Nikic, Bohata, Hegedűs (kiállítva, helyette Szabó Z., 45.) – Geiger, Tihanyi. Vezetőedző: Vas László.
Döntetlen a torna nyitómeccsén
A szekszárdi csapaton végigsöprő járvány miatt gyorsan kellett ellenfelet szerezni a hétvégére, s nem is egyet, hanem rögtön kettőt sikerült találni. Előbb a MOL Fehérvár FC II. ellen léphetett pályára a csapatunk.
Ellenfelünkkel legutóbb fél évvel ezelőtt, edzőmérkőzésen találkoztunk, s akkor fölényes győzelmet arattak a mieink. A találkozó végén 6-1 állt az eredményjelzőn...
Azt reméltük, hogy ezúttal is meggyőző magabiztossággal nyerik meg a mérkőzést a pécsiek, ám ezúttal csak döntetlenre futotta.
Vas László ezúttal az alap csapatát küldte pályára a hatvan perces mérkőzésen. Bár villant a piros lap - Hegedűsnek kellett idő előtt elhagynia a játékteret - mégsem kellett emberhátrányban befejezni a találkozót, hiszen Szabó Zalán személyében egy cserejátékos léphetett a pályára.
Gólt azonban az ifjú tehetség sem tudott szerezni, így lefújáskor meg kellett elégednünk az iksszel.
Sebaj, a villámtorna első helye ezzel még nem úszott el, attól függően, mi lesz a Vidi - Tatabánya meccsen, nyerhető a minisorozat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése