2024. július 12., péntek

Spílerek: Tóth Zoltán - 1983. 07. 12.

Tóth Zoltán

Tóth Zoltán

Született: 1983. 07. 12.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 60.
Góljainak száma: 6.

A támadószellemmel megáldott labdarúgó három rövid időszakban szolgálta a PMFC-t. Első alkalommal a 2001/02. jelzetű szezonban rúghatott - a szó szoros értelmében - labdába.

Érkezett: saját nevelésű játékos.

Róth Antal volt az a tréner, aki először a csapatba állította, pontosabban becserélte egy edzőmérkőzésen a 18. születésnapja előtt álló csatárt. A felkészülési időszakban még egyszer léphetett pályára, szintén a kispadon kezdve a mérkőzést. A bajnoki debütálásra is a szakállas mester regnálása idején került sor: a Nagykanizsa ellen megnyert találkozó 78, percében, Kutas Gábort váltva esett át a tűzkeresztségen.

Sajnos, ezt követően sokáig nem találkozhattunk a nevével, majd 2002. februárjában Tóth Bálint szavazott neki bizalmat egy-egy edző- illetve bajnoki mérkőzésen engedve őt a zöld gyepre.

A Tóthot váltó Nagy Tamás rendszeresen a csapatba állította a csatárt az idény hajráját jelentő Magyar Kupa megyei selejtezőin, majd a következő szezont is Pécsett kezdte. A csatárokat minősítő gólok azonban elmaradtak, s csakhamar Kozármislenybe került. Néhány évre, kölcsönbe.

Távozott: Kozármislenyi SE (2002. július).

A mellőzött támadót Keszei Ferenc fedezte fel újra, s hívta vissza Pécsre.

Érkezett: Kozármislenyi SE (2006. január).

A bajszos mester kincsre lelt a száműzött támadóban. A csatár rendre lehetőséget kapott a téli felkészülési mérkőzéseken, s erre az időszakra tehető, hogy megszerezte első góljait is a felnőttek között: találatait a Mohácsi TE és a Vojvodina szurkolói bánták. Pályára is léphetett a tavaszi szezon nyitómérkőzésén a Kaposvári Rákóczi ellen. A döntetlenre végződött találkozó 64. percében, Szekeres Zsolt cseréjeként vált NB I-es labdarúgóvá.

Hosszú ideig a kaposvári volt az utolsó mérkőzése, hiszen ezt követően szívproblémákat diagnosztizáltak nála, s felépülése érdekében kerülnie kellett a futballpályát. Csak 2006. nyarán térhetett vissza, s Keszei edző ugyanazt a bizalmat adta meg neki, mint korábban. 

Többnyire a kispadról beállva próbált új lendületet adni a játéknak, de a gólok rendre elmaradtak. Nyilván, ez, illetve az NB I-ből történt kiesés lehetett az oka annak, hogy ismét a szomszéd kisvárosba költözött.

Távozott: Kozármisleny SE (2007. július).

Néhány év, s az élvonalba történő visszakerülés Tóthot is visszahozta Pécsre.

Érkezett: Kozármisleny FC (2011. július).

Mészáros Ferenc volt a PMFC vezetőedzője, amikor a csatár ismét Újmecsekaljára költözött. Harmadik időszaka mindössze fél évig tartott. Egyetlen bajnoki- és néhány kupamérkőzés jutott a támadónak, aki gyorsan visszatért Mislenybe.

Távozott: Kozármisleny FC (2012. február).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2001. július 7. Videoton FC Fehérvár - Pécsi MFC 1-1 (0-1) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2011. október 12. Pécsi MFC - BFC Siófok 1-1 (1-1) - Ligakupa.

Tóth Zoltán statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 13 mérkőzés, 0 gól.
NB I/B.: 2 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 7 mérkőzés, 0 gól.
Ligakupa: 3 mérkőzés, 1 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 2 mérkőzés, 1 gól.
Edzőmérkőzés: 33 mérkőzés, 4 gól.

Összesen: 60 mérkőzést játszott a PMFC-ben, és 6 gólt szerzett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése