Kozármisleny FC - Pécsi MFC 1-1 (0-1)
2019. február 24. Kozármisleny, edzőmérkőzés. 300 néző.
Vezette: Bánfai.
Góllövők: Tóth M. (70.), ill. Juhász L. (19.)
Középkezdés a pécsi gól után (foto: Kurdi József) |
Kozármisleny FC: Molnár (Ipacs) – Kiss M. (Kocsis), Lantos, Racskó, Turi – Rácz Á., Tóth Márk (Kovács K.) – Tóth Marcell, Pergel (Bodor), Rácz F. (Márkvárt) – Havasi (Füredi). Vezetőedző: Németh Zsolt.
PMFC: Kovács – Valkovszki, Romic, Erdős, Hanol (Katona, 55.) – Kónya (Kesztyűs, 55.), Futó (Varga, 79.), Geiger (Koller, 71.), Kálmán (Fujsz, 71.) – Juhász L. (Kiss K., 79.), Kondor (Péter, 60.). Vezetőedző: Vas László.
Döntetlen a főpróbán
Bizony, egy-két NB I-es találkozó is megirigyelhetné, hogy mennyi néző gyűlt össze a két baranyai harmadosztályú csapat bajnoki főpróbáján. Méghogy felénk nincs érdeklődés a focira...
Nem csak ezen a mérkőzésen, hanem a felkészülési időszak korábbi találkozóin is látszott, hogy Vas László a támadófocit helyezi előtérbe. Valljuk be, nekünk is tetszik! Ennek megfelelően már a meccs elején dominánsan léptek fel a pécsiek, Juhász László előbb csak helyzetbe került, ám negyed órával később már értékesítette is azt. (0-1)
Feljegyeztünk még egy pécsi kapufát, s azt is, hogy a mislenyiek csak a harmincadik perc táján kerültek először helyzetbe. Előnnyel mentünk a szünetre.
A második félidőben hol a hazai-, hol a vendégkapu került veszélybe, Kovács Benedek is többször avatkozott játékba. Az egyenlítés a 65. percben érkezett: egy védelmi hiba után Tóth Marcell lőtt a kapunkba. (1-1)
A folytatásban mindkét csapat többször is helyzetbe került, amely a folyamatos cseréknek is köszönhető volt.
Bárhogy is: a döntetlent igazságosnak és biztatónak érezzük a bajnokság rajtja előtt.
Csak a Munkás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése