Lovrencsics Gergő |
Lovrencsics Gergő
Született: 1988. szeptember 1., Szolnok.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 141.
Góljainak száma: 70.
Érkezett: Budafoki LC (2008. február).
Bárki is volt, aki felfedezte a harmadosztályban futballozó Lovrencsics Gergőt a PMFC-nek, s hozta az egy szinttel magasabb szinten játszó baranyai csapathoz, megérdemel egy kalaplengetést.
Lovrencsics Gödöllőn nevelkedett, gyerekkorában felfigyelt rá az MTK, hívta is, de nem ment. A korosztályos válogatottakban nem szerepelt, pedig robbanékonysága, ereje, hozzáállása, és persze gólérzékenysége alapján talán kipróbálhatták volna.
Lovrencsics Gergő a PMFC mezében |
Két ízben négy gólig jutott: 2009. nyarán a Szentlőrinc ellen egy edzőmérkőzésen, majd egy évvel később a Nagykanizsai TE-vel szemben vívott Magyar Kupa-találkozón. A bajnokságban sem tétlenkedett, hiszen a 2010/11-es szezont például hat bajnoki találkozón elért öt góllal kezdte. Talán nem véletlenül, hiszen hitt az elvégzett munka eredményében: "Az nem megy, hogy kimegyek, kiteszem a mezt a pályára, és már minden el is van intézve." - fogalmazott arra utalva, hogy a sikernek, bizony, ára van.
Évről évre az egyik legbiztosabb pont volt a PMFC támadószekciójában, gólérzékenységére NB I-es csapatok is felfigyeltek. Nem volt meglepő, hogy rendszeresen felröppentek különböző mendemondák arról, hogy elhagyja Újmecsekalját - pedig abban bízott, hogy Pécsett lesz majd NB I-es játékos. Érdekes körülmények között került sor a szakításra.
Mivel lejáró szerződését nem volt hajlandó meghosszabbítani, s aláírt a már akkor NB I-es Pápa csapatához, a klubvezetés kitette Gerit az első csapatból, s a tartalékcsapathoz száműzte. Hónapokig csak a juniorok között készülhetett, míg a bajnokság utolsó harmadára a kispadra ült Mészáros Ferenc elérte a támadó reaktiválását. Ezen időszak alatt kilenc mérkőzésen játszott, s öt gólt ért el, amely cseppet sem lebecsülendő teljesítmény.
Az utolsó, Veszprém elleni találkozón már nem játszott, s Pápán folytatta tovább a pályafutását.
Első mérkőzése a PMFC-ben:
2008. január 26. PMFC-Pécs Pláza - Beremendi Építők SK 5-0 (2-0) - edzőmérkőzés.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2011. június 4. Szigetszentmiklósi TK-Erima - PMFC 0-1 (0-0) - NB II.
Lovrencsics Gergő statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 83 mérkőzés, 35 gól.
Magyar Kupa: 7 mérkőzés, 8 gól.
Ligakupa: 13 mérkőzés, 2 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 2 gól.
Edzőmérkőzés: 37 mérkőzés, 23 gól.
Összesen: 141 mérkőzésen 70 gól.
Dicsőségtabló:
NB II. Nyugati csoport bajnoka (2010/11.).
NB II. Nyugati csoport bronzérmese (2008/09, 2009/10.).
Ligakupa ezüstérmese (2008/09.).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése