Meccshiány ellen
Kedvenceink már egy ideje koptatják a műfüvet, s a tervek szerint e hét szombaton már edzőmérkőzésen láthatjuk őket a Majosi SE csapatával szemben.
A Tolna megyei csapatot 1964-ben alapították, fő támogatójára utalva, Majosi Aranykalász SE néven. A névadó termelőszövetkezet 1972-ben fúzionált a Bonyhádi Pannónia Tsz-szel, ekkor a csapat is nevet váltott, s Bonyhádi Pannónia SE néven találkozhattunk velük. A majosi csapat anyagi okokból 1985-ben beolvadt a Bonyhádi MSC-be, amely gyakorlatilag a csapat megszűnését jelentette.
1989-ben azonban Majosi SE néven újjászerveződött a klub, s jelenleg a Tolna megyei I. osztályú bajnokságban szereplenek, s annak ötödik helyén állnak.
A Bonyhádhoz tartozó településrész csapatával eddig egyszer találkoztunk, a három évvel ezelőtti felkészülési mérkőzésen ötgólos pécsi győzelem született. Azon a találkozón Schmidt Zsolt kétszer, Takács Ákos, Bodor Márkó és Hadobás Gergő pedig egyszer-egyszer volt eredményes. Csapatunk tavaly télen is tervezett egy edzőmérkőzést a derék majosiakkal szemben, ám a lekötött találkozó a sok sérülés és betegség miatt végül meghiúsult.
Reméljük, idén semmi akadálya nem lesz annak, hogy másodszor is összecsapjon a két együttes. Hazai oldalon kisebb átalakuláson ment át a keret: Reicheld Alex például épp szombati ellenfelünkhöz igazolt át. Az érkezők oldalán egyenlőre csak kérdőjeles bejegyzéseket látni, tudomásunk szerint a Pécsett állomásozó próbajátékosok egyikével sincs még aláírt szerződés.
Bárhogy is, ezúttal nem a játékosok, sokkal inkább a pécsi közönség küzd meccshiánnyal, s érdeklődve fogjuk figyelni, hogy Vas mester fiai miként szövik szebbnél szebb támadásaikat.
Tippünk: PMFC - Majosi SE 3-0
Csak a Munkás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése