Szabó Richárd
Született: 1995. 04. 26.Mérkőzéseinek száma: 59.
Góljainak száma: 1.
Érkezett: Rákosmente KSK (2016. július)
2016. nyarán érkezett a frissen NB III-ba került csapatunkhoz a védelem több posztján is bevethető hórihorgas játékos. A Tiszafüreden született, de Debrecenben nevelkedett hátvéd így nyilatkozott első benyomásairól:
– Az elején természetesen furcsa volt az új környezet és a csapat, de jól érzem magam. Ezen a mérkőzésen már remekül megértettük egymást a társakkal. Az együttes kiváló állapotban van. Ami a mostani találkozót illeti, volt egy holtpont a második sor pályára lépése előtt, utána viszont ismét domináltunk, megmutattuk, hogy jobb csapat vagyunk. Szerintem ilyen teljesítménnyel a bajnokságban versenyben leszünk az első helyért – mondta el a védő, aki kérdésünkre arra is kitért, melyik poszton érzi magát jobban. – Inkább belső védőként szeretek játszani, de úgy látom, hogy többször számolnak majd velem a baloldalon, ami nem gond, akkor majd ott kell teljesítenem. (pmfc.hu, 2016. augusztus 2.)
Biztos pont volt a védelemben. Kiváló teljesítményével, meggyőző védőmunkájával és remek felfutásaival a PMFC egyik üde színfoltja volt a labdarúgó. Egy szeptemberi edzésen azonban komoly sérülést szenvedett, amely miatt 2016. őszén már nem számíthat rá a szakvezetés.
– Az edzés utolsó percében egy szerencsétlen szituációban ért a sérülés. Szerelni akartam, de nem tudtam rendesen kitámasztani, így aláfordult a bokám és egy nagy reccsenést hallottam. Mondták rögtön, ezt látnia kell orvosnak is, a röntgen pedig azt mutatta, hogy külső- és belső bokatörésem van. A szalagjaim szerencsére nem sérültek – mesélt az esetről a védő. (pmfc.hu, 2016. szeptember 28.)
Labdarúgónk 2017 januárjáig volt harcképtelen, s ezalatt az idő alatt Varga Tamás kiválóan helyettesítette. Oly kiválóan, hogy Szabó csak a bajnokság hajrájában szerezte vissza helyét a kezdőcsapatban.
Egyetlen találatát a 2017/18-as bajnokság 16. fordulójában, a SZEOL SC ellen szerezte: a hazai mérkőzés első félidejében az ötös bal sarkáról lőtt az ellenfél hálójába, s ezzel a góllal szereztük meg a vezetést.
A tavaszi szezon első felében minden mérkőzésen pályán volt, ám a hajrára egy újabb sérülés miatt újra a kispadra szorult, még csereként sem játszhatott az addig megbízható játékos.
A bajnokság után az FC Ajka csapatához, majd még a következő bajnoki idény kezdete előtt a Szolnoki MÁV FC együtteséhez igazolt.
Távozott: FC Ajka (2018. július).
Első mérkőzése a PMFC-ben:
2016. július 23. SNK Visnjevac - PMFC 1-3 (0-1).
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2018. április 14. PMFC - Dunaújváros Pálhalma ASE 2-1 (2-1).
Szabó Richárd statisztikája:
NB III.: 36 mérkőzés, 1 gól.
Edzőmérkőzés: 23 mérkőzés, 0 gól.
Összesen: 59 mérkőzés, 1 gól.
Dicsőségtábla:
NB III. Középcsoport, 2. helyezett (2016/17, 2017/18.)
(képek forrása: pmfc.hu)
(képek forrása: pmfc.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése