2018. március 10., szombat

Bemelegítés: Bp. Honvéd-Magyar Futball Akadémia - Pécsi MFC

Az ördög sem

Még az ördög sem akadályozhatja meg a pécsi piros-fekete legénységet abban, hogy pályára lépjen, s megkezdje tavaszi menetelését. Egy héttel ezelőtt Tél tábornok még meggátolta a fiúkat abban, hogy Kozármislenyben meccset játszhassanak, ám amilyen hideg volt a múlt héten, olyan kellemes idő járja ma a pályák környékét.

Vasárnap hatodik alkalommal találkozik egymással a Magyar Futball Akadémia és a Pécsi MFC labdarúgócsapata, a mérleg eddig pécsi szempontból: 5 mérkőzésen 2-2 győzelem illetve döntetlen, továbbá egy vereség. Kikapni mindig rossz, így a legutóbbi találkozás során elszenvedett 1-0 különbségű vereség sem a dicsőségtablón kapott helyett. 

Szerencsénkre korábban négy NB II-es találkozón már játszottunk a fővárosi akademistákkal, s Lovrencsics Gergőék kétszer is legyőzték őket. Rögtön az első találkozón, 2009. szeptember 12-én, melyet Újmecsekalján vívtunk ellenük: a Botos Antal edzette hazai csapat 2-0 eredménnyel végzett a Honvéd tartalékcsapata ellen.A tavaszi visszavágón aztán döntetlen (2-2) született a két csapat találkozóján, majd egy szezonnal később is hasonló eredmény került az újságok címlapjára: Budapesten 1-1, Pécsett 4-0 ide. Mivel 2011-ben bajnokságot nyertünk az NB II. Nyugati csoportjában, jó ideig nem találkoztunk az MFA együttesével, s legközelebb a most folyó bajnokságban, 2017. őszén csaptunk össze a fiatalokkal, s a fent említett vereséggel hagytuk el a pályát.

Budapesten tehát még sosem nyertünk a Honvéd-MFA ellen, így jól jön a vasárnap. 

A jó idő mellé még három pontot is szeretnénk. Bár Lovrencsics Gergő vagy Gyánó Szabolcs már rég nem erősíti a mieinket, Kónya Dávid, vagy a góllövő csukáját meglelő Mojzer György igazám kipúpozhatja a hazaiak hálóját.

Csak a Munkás!

A Bp. Honvéd-Magyar Futball Akadémia ellen vívott mérkőzéseink ezen a linken találhatóak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése