Aranyra hangolva
Mojzer György forrás: pmfc.hu |
Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt bajnoki mérkőzésen csapott össze egymással a Pécsi MFC és a Szászvári SE gárdája. Akkor 3-0 lett a végeredmény a megyeszékhely csapata javára, s ez a győzelem kellő lendületet adott ahhoz, hogy csapatunk bajnoki aranyat nyerjen.
Ezúttal nem bajnoki, "csak" edzőmérkőzésen csapott össze egymással a két együttes. Már a felkészülési találkozó létrejöttének is örültünk, hiszen oly' sok módosulás történt a felkészülési programban, hogy már egyáltalán nem mertünk mérget venni arra, hogy bármilyen mérkőzés lesz a Stadion utcában.
Szerencsére, volt mérkőzés... Már a találkozó elején feltűnt, hogy a mieink nagy kedvvel, szemet gyönyörködtetően, olykor technikai bravúrokat is bemutatva járatják a labdát. Épp egy ilyen trükk előzte meg az első gólt: Kónya Dávid labdáját Wittrédi (a másik Dávid) sarokkal továbbította a szászvári kapuba. Naná, hogy eszünkbe jutott a futballtörténelem legismertebb sarkazásos gólja, melyet Rabah Madjer szerzett a Bayern München ellen 1987-ben a BEK-döntőben.... Hajh, de régen volt, akkoriban Garami mester ült a pécsi kispadon, s Márton Gábor a pályán őrjítette meg az ellenfelet. Volt is időnk nosztalgiázni, mert bár egyre-másra vezették a pécsiek a támadásokat, újabb találat az első félidőben nem esett. S ha már múltidézés... A PMFC egyik jogelődje, a Pécsi Dózsa 1950-ben alakult, s az NB III-ban a Pécsi Közalkalmazottak SE "jogán" indult akképpen, hogy a KASE szőröstül-bőröstül beolvadt az újonnan alakult belügyi egyesületbe. Az új egyesület a bajnokságban farkasszemet nézett a Szászvári Tárnával. Az 1950. november 3-án lejátszott találkozón 3:1 arányú szászvári győzelem született...
A második félidő elején abban bíztunk, ezúttal elmarad a "bányásznap", s előnyünket nem csak megtartjuk, hanem növeljük is. Nem is kellett csalatkoznunk reményeinkben, mert Mojzer Gyuri "góllövő csukát kapott Karácsonyra" (einstand a Facebook-kommentek közül...), s nem is felejtette otthon az ajándékot: kétszer is mattolta a vendégcsapat kapusát, s alakította ki a 3-0 különbségű végeredményt.
Igen, pont, mint két évvel ezelőtt a bajnokságban, amikor a 3-0 után bajnoki címet nyertünk. Ez jár a mi fejünkben is.
Csak a Munkás!
Pécsi MFC - Szászvári SE 3-0 (1-0)
2018. február 24. Pécs, PMFC-stadion, műfüves pálya, felkészülési mérkőzés, 150 néző.
Góllövők: Wittrédi 11', Mojzer 48' és 68'.
PMFC, 2. félidő: Gőcze – Puskás, Nyárasdi, Erdős, Szabó R. – Nagy J., Horváth A. – Bata, Károly B., Beke – Mojzer. Vezetőedző: Márton Gábor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése