2011. július 23. Bp; Fáy u. Illovszky-st. NB I., 2.f. 2800 néző.
Vezette: Radványi Ádám (Demeter János, Márkus Tamás – Nagy Róbert).
Gól: Gáspár 50’, ill. Horváth Zs. 49’, Nagy O. 70’.
Sárga lap: Kovács G., Kulcsár D. ill. Nagy O.
foto: bama.hu |
Vasas: Ilizi – Makadji, Kovács G., Kulcsár D., Bakos, Bárányos, Katona, Simic, Jokic, Gáspár (Radványi 68’), Homma Kazuo (Beliczky 75’). Vez.edző: Komjáti András.
PMFC: Dibusz Dénes – Simonfalvi Gábor, Lantos, Todorovic, Törtei – Pintér, Scepanovic – Horváth Zs. (Tóth Z. 93’), Andorka (Causic 46’), Nagy O. – Bajzát (Frölich 66’). Vez.edző: Mészáros Ferenc.
"Amikor megláttuk, milyen felállásban kezd a PMFC, rögtön bizakodni kezdtünk. Mészáros Ferenc vezetőedző ugyanis bátor hadrendet állított össze idegenben, Bajzát Péter mellett ezúttal két vérbeli támadó, Andorka Péter és Horváth Zsolt is rögtön a kezdőben kapott helyet.
Mindez elsőre valóban jól nézett ki – de az első félidőben nem igazán működött. Az élvonalban újonc pécsi csapat ugyanis egyetlen helyzetet sem tudott kidolgozni, s bizony a Debrecenben kiadós vereséggel rajtoló Vasas ebben az időszakban eldönthette volna a mérkőzést. Simicsnek három helyzete is akadt, ebből kettő ziccer volt, de egyet sem tudott kihasználni belőlük, mert Dibusz Dénes ismét kiválóan védett.
A szünetre tehát maradt a 0-0, de alig kezdődött el a második játékrész, máris vezetést szerzett a PMFC. Akár csak a Haladás ellen, ismét Horváth Zsolt volt eredményes, aki remekül ismerte fel a lehetőséget, s a kapuba emelt. Sokáig sajnos nem örülhettek a vendégek, mert egy percre rá Gáspár egyenlített, s ezzel egyben pontot tett Dibusz Dénes csodálatos kapott gól nélküli sorozatának végére – 778 percnél zárult le a fejezet.
A folytatásban aztán érezni lehetett, hogy ez a félidő már nem a Vasasról fog szólni. A vendégek ugyanis egyre bátrabban támadtak, szinte mindenki tudása legjavát nyújtotta, s a 71. percben Nagy Olivér révén ismét megszerezték a vezetést. A pécsi 10-es amúgy is láthatóan nagyon jól érezte magát a pályán, élvezte a játékot, fickándozott a Vasas-védők között, akik legfeljebb csak felrúgni tudták, szabályosan szerelni nemigen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése