Mohácsi TE – Pécsi MFC 1-2 (1-0)
2010. augusztus 4. Mohács, felkészülési mérkőzés. 200 néző.
Lovrencsics Gergő, PMFC |
Vezette: Tatai.
Góllövők: Laki G., ill. Pintér, Lovrencsics.
MTE: Vukmann – Staub, Molnár, Strigencz, Dénes (Székely) – Brukner (Várnai), Szeifert (Husz), Laki G. (Keszthelyi), Fischer K. (Kolep) – Halászi (Madács), Gál. Edző: Megyeri Károly.
PMFC: Sólyom – Nagy J., Racskó (Simonfalvi), Stark, Pintér – Lovrencsics, Regedei (Schultz), Lantos (Horváth A.), Zamostny (Törtei) – Gyánó (Zsdrál), Bozsik (Wittrédi). Edző: Kiss László.
"Hetvenöt percig még a Mohács vezetett.
A PMFC új vezetőedzője, Kiss László a felkészülési mérkőzéseken tapasztaltak alapján bátran nyúl a saját nevelésű fiatalokhoz. Zamostny Balázs, Eszlátyi István és Zsdrál Miroszláv nem csak a felnőtt keret tagjai, játszanak is – a szakvezető ígérete szerint így lesz ez a bajnokság során is.
– Zamostnynak nagy esélye van arra, hogy akár kezdőként szerepeljen majd a csapatban a bajnokság során – árulta el Kiss László. – Az utóbbi évek legnagyobb magyar tehetségének tartom, hatalmas termetű játékos, aki fizikálisan már most teljesen rendben van, persze taktikai és technikai téren még képezni kell. Eszlátyi István is játszani fog, várhatóan felváltva lesznek a pályán. Nagy előnyük, hogy mindketten használhatóak csatárként és bal középpályásként is. Zsdrál Miroszláv a jobb oldalon bevethető, ő is nagyon tehetséges, de még erősödnie kell.
A Mohács elleni edzőmeccsen kisebb sérülése miatt csak csereként lépett pályára a PMFC egyik új igazolása, Schultz Levente. A 33 éves középpályást valószínűleg jól ismerik a pécsi szurkolók, hiszen a Ferencvárossal és a Zalaegerszeggel jó néhány szezont lehúzott az élvonalban, így nem csoda, hogy mindenki sokat vár tőle. Természetesen így van ezzel a vezetőedző is: „Ő nagy értéke kell hogy legyen a PMFC-nek!”
A szerda délutáni mérkőzést követően mégsem az újoncot dicsérte a szakvezető, hanem Wittrédi Dávidot és Horváth Andrást: „Nagyon jól játszottak, kellemes meglepetést szereztek nekem. Wittrédi sokat változott az előnyére, ráadásul az edzéseken is remekül dolgozik. A Mohács ellen jól futballoztunk, de borzasztóan sok helyzetet kihagytunk, borzasztóan sokat. Ennyit nem szabad elhibázni, de most a fáradtság rovására írom.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése