Sz. Tóth Kornél (forrás: Dunántúli Napló, 2001. július 15.) |
2001. július 14. Pécs, PMFC-stadion.
Pécsi góllövők: Szabó Zs., Sz. Tóth.
Szögletarány: 6-2 (4-2).
PMFC (első félidő): Herbert - Sipos, Tomka, Márton (Kutas), Szekeres - Horváth S., Vojtekovszki, Toldi, Kulcsár - Sitku, Horváth Gy.
PMFC (második félidő): Sólyom - Balázs, Lantos, Kutas, Gaál - Kordé, Berdó, Toldi (Sipos), Sz. Tóth, Kulcsár (Szekeres) - Szabó Zs. Vezető edző: Róth Antal.
"Tegnap harmadik felkészülési mérkőzését játszotta le a PMFC, az ellenfél ezúttal az NB I. B. keleti csoportjának ezüstérmese, a Kecskemét volt. A vendégek kis- padján az a Nagy László ült, aki Várhidi Péterrel közösen korábban az Újpestet irányította.
A PMFC-ben az újoncok közül nem lépett pályára Kardos Ernő, a másik „ferencvárosi” kölcsönjáté- kos, Sólyom Csaba azonban a második félidőben bizonyítási lehetőséget kapott. A Siófoktól érkező, a Váccal bajnokságot nyerő Vojtekovszki Csaba az első 45 percben játszott, s bár látszott rajta, hogy új társaival - érthetően - még nem találta meg a kellő összhangot, a hozzáállásában nem lehetett kivetni valót találni. A piros-feketéknél a jobb szélen a saját nevelésű Kordé Zoltán is lehetőséghez jutott, a fiatal játékos lendületes, ügyes megoldásaival általános tetszést aratott.
A találkozó első félidejében végig fölényben játszottak a hazaiak, de az adódó helyzeteket - Kulcsár bal oldali beadásaival sorrendben Vojtekovszki, Sitku és Horváth Gy. is kihagyta. A rekkenő hőség ellenére is küzdelmes mérkőzésen hajtottak a pécsiek, önmagukat sem kímélve ütköztek.
A második játékrészben a bajnokság során is legtöbbször csereként szóhoz jutó Szabó Zs. kezdte a gólgyártást. A kecskemétieknek ugyan még futotta erejükből az egyenlítésre, de a PMFC-hez a REAC-ból visszatérő Sz. Tóth Kornél ismét a pécsieknek szerzett előnyt, amit meg is tudtak tartani Toldiék a meccs végéig.
A találkozó kiválóan szolgálta a felkészülést, Róth Antal csapata végig lelkesen, nagy kedvvel futballozott, és a helyzetek alapján megérdemelten nyert. " (Dunántúli Napló, 2001. július 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése