Pécsi MSC-Fordan - Ferencvárosi TC 0-1 (0-1)
1993. április 3. Pécs, Újmecsekalja. NB I., 20. forduló. 10.000 néző.
 |
Azoitei tör kapura
(Dunántúli Napló, 1993. április 5.) |
Vezette: Nagy L. (Hartmann, Hamar).
Góllövő: Albert 21'.
Sárga lap: Braun (Lipcsei feltartásáért) a 35., Azoitei (reklamálásért) a 49., Albert (Kocsis felvágásáért) a 85., Vanicsek (a labda sípszó utáni elrúgásáért) a 90. percben.
Szögletarány: 7:2 (2:0).
PMSC-FORDAN: Csaban — Braun — Bódog, Vókó — Ulveczki, Túri (Tolocsko, 78'), Medgyes, Dienes, Kocsis — Lengyel (Magyar 61'), Azoitei. Edző: Koller Nándor.
FTC: Horváth — Telek — Simon, Szekeres — Szűcs (Vanicsek 71'), Albert, Lipcsei, Fodor, Keller — Cigan (Wukovics 61'), Gregor. Edző: Nyilasi Tibor.
Krónika:
21. perc: Fodor elpasszolt labdáját Vókó a tizenhatos előterében előzékenyen visszaadta, s abból a szempontból igazán jól cselekedett, hogy így a népes szurkolósereg első ízben láthatott kapura veszélyes akciót. A Ferencváros karmestere ugyanis a jobbösszekötő helyéről mesterien emelt a bal oldalon a védelem mögül kilépő Alberthez, aki betört a tizenhatoson belülre, majd a teljesen kiszolgáltatott helyzetben lévő Csaban mellett laposan a kapu bal oldalába helyezett. 0-1
(Fodor mindeddig igen visszafogottan, sok apró hibával játszott. Most is előbb elveszítette a labdát, ám amikor Vókó jóvoltából ismételhetett, akkor megmutatta, hogy valójában miért is tartják őt az Üllői úton. Ezt az átadást kevesen ismételnék meg utána a hazai mezőnyből.)
35. perc: Braun egy sárga ellenében „falat emelt” a kitörni készülő Lipcsei elé, a kaputól 25 méterre. A szabadrúgást Keller gurította Lipcseihez, aki alig bombázott a kapu jobb oldala mellé.
45. perc: Vókó megmentette a pécsieket attól a szégyentől, hogy egy félidőn át ne kíséreljék meg bevenni a Ferencváros hálóját. Az előre törő játékos húsz méterről kísérletezett, ám nem túl erős lövését könnyedén fogta Horváth.
51. perc: Simon közelharcban „gyomrozta” Azoiteit a kaputól 22 méterre. Túri gurította a szabadrúgást Medgyeshez, s a bikaerős lövések hírében álló középpályás nem is okozott csalódást, mert hatalmas bombát zúdított a kapu közepére. Horváth miközben maga elé tenyerelte a labdát, a földre csücsült, s bizony ha nem érkezik Simon, és nem tisztáz a berobbanó pécsi csatárok elől, könnyen egyenlíthetett volna a hazai csapat.
53. perc: Bal oldali pécsi szögletet követően Bódog lövése kipattant Horváthról, Azoitei hat méterről, jobbról ismételt, de a labda a védőkről az alapvonalon túlra csordult.
57. perc: Albert kitűnő ütemben szöktette Fodort a bal oldalon, a középpályás a kapu elé egyedül érkező Keller fejére emelte a labdát, ám a ferencvárosi kapitány óriási helyzetből, hét méterről úgy fejelt, hogy Vókó az oldalvonal előtt csípte nyakon a labdát.
65. perc: Medgyes Albert elé bólintott, akinek tizenhat méteres próbálkozását védte Csaban.
66. perc: Azoitei tizenhét méterről megnézte magának a jobb sarkot, s a labda épp csak elzúgott a kapufa tövénél.
71. perc: Szűcs első félidőben szerzett fejsérülése kiújult, s mivel a játékos meze már véres volt, s nem segített a gyors orvosi segítség sem, cserére kényszerült a Ferencváros.
72. perc: Magyar jobb oldali beadásába az ötös sarkánál Azoitei „beleszúrt”, de Horváth útját állta a bal sarokba tartó labdának.
74. perc: Túri balról ívelt a jobbösszekötő helyén a kaputól tíz méterre helyezkedő Medgyeshez, aki kapáslövés helyett szelidítgette a labdát, s mire lövésre szántamagát, Szekeres már elévetődött.
81. perc: Vókó 18 méterről zúdította a labdát a bal sarokra, csakhogy Horváth gyors vetődéssel védett.
Egy félidőt csúszott az igazi kezdés
Sajátos játékot talált ki a két csapat az első negyedórára, amelyre talán a labdakergetősdi elnevezés a legtalálóbb. A szemerkélő eső meglehetősen csúszóssá tette a pályát, a játékosok elsősorban az egyensúlyuk megőrzésével foglalták el magukat, a labda gyors szelídítgetésével nemigen törődhettek. Szinte már annak is örültek, ha eltalálták, így aztán a füvön állandóan felgyorsuló játékszer szédülten és tervszerűtlenül kóvályogta be a pályát, s nem maradt ideje, hogy bármelyik együttes tagjaival közelebbi ismeretséget kössön, mert becsületesen elosztva, felváltva rúgott vagy fejelt bele piros mezes pécsi, majd zöld-fehér trikós ferencvárosi játékos.
Magyarán szólva, a futball nevű játékkal csak a szabályaiban megegyező rendezvény tanúi lehettünk ebben az időszakban, mert a játékosok képtelenek voltak alkalmazkodni a csúszós talajhoz, márpedig enélkül lehetetlen pontos, folyamatos és élvezhető labdarúgást bemutatni.
Aztán meglepő módon a pécsi pályát a Ferencváros ismerte ki előbb, illetve rájött, a hosszú indításokat egy agár sem érné utol, ezért a vendégek igyekeztek emberközelbe passzolni, keveset cselezgetni, és ennek következtében kezükbe ragadhatták az irányítást. Ez azonban nem azt jelenti, hogy emészthetőbb lett a látvány, hiszen bár Vókó hibáját ügyesen kihasználva vezetést szerzett a Ferencváros, ezt leszámítva egyetlen árva lövés ment kapura — negyvenöt perc alatt mindössze ennyit tudott összehozni húsz mezőnyjátékos...
Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy mindannyian elszántan küzdöttek, sokat futottak, ez az iram és a harci kedv megütötte a kellő mértéket, ám ha valaki azt próbálta volna kitalálni, hogy miért szép és népszerű játék a futball, ugyancsak tanácstalanul figyelhette a találkozót.
Talán jót tett volna, ha ebben a sportágban is ismerik az időkérést, így azonban az edzőknek ki kellett várniuk a szünetet a tanácsadással. Érdemes volt ugyanis, mintha kicserélték volna a csapatokat, egészen jó mérkőzésre váltottak át. Az addig feltűnően bizonytalan és széteső PMSC játékosai a sok futásba elgondolást is vegyítettek, igyekeztek a széleken is bekeríteni a Ferencvárost, látszott, cseppet sem barátkoztak meg a két pont elvesztésének a gondolatával.
A vendégek azonnal vették a lapot, nem bánták, hogy a pécsiek kerültek mezőnyfölénybe, sőt szemlátomást nagy örömmel vették tudomásul, hogy a fellazult hazai védelem helyet ad nekik a futásra, és alkalmat nyújt az egy-két húzásos kontrajátékra. Nyilasi Tibor gyorsan alkalmazkodott is ehhez a játékhoz, Cigan helyére a jóval mozgékonyabb Wukovicsot állította be, akivel rögtön lendületesebb is lett a vendégek támadójátéka, így aztán az iramra tovább sem lehetett panasz, ráadásul egymást követték az izgalmas jelenetek a két kapu előtt, mert a közönség is megkapta már a maga szórakozását. A jólismert zsargonnal élve, levegőben lógott az egyenlítés, ám az sem lett volna meglepő, ha a Ferencváros növeli az előnyét. Talán ez is érzékelteti, hogy mennyire változatos és mozgalmas volt a második félidő.
A pécsiek dicséretére válik, hogy a hajrára elővették minden erőtartalékukat, hosszú percekig „dörzsölte a háló a vendégek hátát”, de a házigazdák roppant tékozló módon bántak a lehetőségeikkel. Ha csak egy hajszállal is határozottabbak a kapu előtt, ha lövés helyett nem akarnak még egyet igazítani a labdán, biztosan nem kellett volna vesztesen leballagniuk a pályáról. Ám mint tudjuk, a „ha” ebben a sportágban sohasem játszik...
A PMSC tehát derekasan megdolgozott az egyenlítésért, de tudomásul kellett vennie, hogy az érettebb, taktikusabb Ferencváros, rászolgálva a két pontra, legyőzte őt. Ezek az elismerő jelzők természetesen csak a második félidőre értendőek, ami a szünetig történt, azt sajnos nem túl megerőltető elfelejteni...
A mérkőzés legjobbja: Albert Flórián
Nem állíthatom, hogy nagy öröm volt számomra a múltkori mérkőzés befejezése, hiszen akkor az utolsó percben egy orrhosszal előzött meg társam, Lipcsei aki egy nagyszerű szóló után lőtt góljával került elém. Most úgy érzem, méltó elégtételt kaptam, mert a gólnál — igaz, ehhez egy nagyszerű labdaátadás volt szükséges —, már valóban csak rajtam múlt, hogy feltegyem az i-re a pontot. Úgy tűnik, igazán jól fekszik nekem a pécsi pálya, s amíg a múltkor még voltak erőnléti hiányosságaim, addig most ezt már nem állíthatom. Ez mindenesetre biztató az elkövetkező mérkőzések előtt.
(Nemzeti Sport, 1993. április 3.)
Szerencsés volt a Fradi
Akárcsak az előző bajnoki mérkőzéseken, ezúttal is elszántan léptek pályára a pécsiek. Az első 5 perc megilletődöttsége után átvették a játék irányítását, csakhogy a vendégek - rutinos taktikai megoldással - góllal lepték meg őket, s azt a zöld-fehérek körömszakadtáig védték, így végül is megőrizték az egygólos előnyt a mérkőzés végéig.
A pécsiek ezúttal sem tudtak kibújni „góliszonyt” viselő bőrükből, s hiába támadták végig az egész második félidőt, hiába teremtettek sorozatban helyzeteket Horváth kapuja előtt, a vendégek egy zseniális Fodor-Albert alakítással, rövid időn belül immár másodszor is győzelemmel távoztak Újmecsekaljáról.
A PMSC-ben a kapuban Csabannak szinte alig volt dolga, a gólról nem tehet. A hátvédsorban Braun mellett Dienes nyújtott jó teljesítményt. A középpályán Medgyes volt az úr, csakhogy nagyon egyedül maradt, úgy mint előtte Azoitei is. A vendégeknél Albert, Horváth, Fodor volt a jók sorrendje. (Dunántúli Napló, 1993. április 4.)
MESTERMÉRLEG:
Nyilasi Tibor:-Ismét nyertünk egy rangadót. Ez bizony nagyon jól jöhet majd a végső elszámolásnál. Az első félidei játékkal, valamint az egész mérkőzés alatti akarással elégedett vagyok.
Koller Nándor:- Nem érdemeltünk vereséget, még akkor sem, hogy ilyen hibát - mint ami a gólt eredményezte - nem lett volna szabad elkövetni. Ehhez a játékhoz bizony szerencse is kell!
