2009. november 26., csütörtök

2009. november 25. Pécsi MFC - Bogád SE 7-0 (3-0)

Várhidi Péter
Pécsi MFC – Bogád SE 7-0 (3-0)
2009. november 25. Pécs, PMFC-st., edzőmérkőzés.


Góllövők: Fónai, Simonfalvi, Eszlátyi, Nagy J., Szabó L., Zamostny, Cseri.



PMFC: Hegedüs – Nagy J., Sütő (Kovács G.), Bodó (Kottán), Gulyás M. (Törtei), Simonfalvi – Kecskés (Zsdrál), Lantos (Arnold), Fónai (Szabó L.) – Cseri, Eszlátyi (Zamostny). Vezetőedző: Várhidi Péter.

Bogád: Bánfai (Varsány) – Stiefel, Dávid (Bojás), Koronics, Kolláth (Nagy K.), Horváth D. – Kónya, Sági, Sütő G. (Teszárik), Sütő Sz. – Fülöp. Edzők: Burzán Zoltán, Élő Tibor. 

"Két nappal az új vezetőedző érkezte után máris lejátszotta első edzőmérkőzését a PMFC." (bama.hu)

MESTERMÉRLEG:

Várhidi Péter: – Tetszett a csapat hozzáállása, mindenkiben kellő bizonyítási vágy munkált. A játékunkban voltak még hibák, de azon munkálkodunk, hogy ezeket hosszú távon kiküszöböljük. Nem véletlenül hívtuk vissza Barcsról is a kölcsönjátékosainkat, és merítettünk az ifiből is, hiszen mindenkire kíváncsi vagyok, a legjobb összetételű együttesre akarom majd alapozni azt a szisztémát, amellyel nekivághatunk a folytatásnak.

Burzán Zoltán: – Idény végi játékkal elkerülhető gólokat kaptunk.

2009. november 16., hétfő

2009. november 15. Kaposvölgye VSC-Nagyberki - Pécsi MFC 0-0

Nemzeti Sport, 2009. november 16.
Kaposvölgye VSC-Nagyberki – Pécsi MFC 0-0
2009. november 15. Nagyberki, 300 n. NB II. Nyugati cs. 15. forduló.


Vezette: Kiss Norbert (Kepe Arnold, Kis Zoltán).
Sárga lap: Zuparic 14’, Szűcs 56’ ill. Regedei 29’, Horváth A. 44’.

Kaposvölgye: Strublics – Jagodits, Durica, Vakó, Fellai – Godslove, Andruskó, Szűcs L. (Da Silva, 80.), Kardos – Koller (Szabó Sz., 90.), Horváth Gy. (Ivusza, 80.). Vezetőedző: Horváth Lajos.

PMFC: Hegedüs – Regedei, Lantos, Racskó, Simonfalvi – Kecskés, Nagy J., Horváh A. (Eszlátyi, 72.), Fónai (Zsdrál, 64.) – Cseri (Szabó L., 83.), Horváth Zs. Vezetőedző: Márton Gábor.

"Akkor lesztek ti NB I-esek, amikor Nagyberkiből város lesz! – kiabálta a pécsieknek egy helyi drukker. Nem csoda, hogy ilyen kijelentésre ragadtatta magát, a PMFC ugyanis nem olyan teljesítménnyel rukkolt ki a Kaposvölgye ellen, ami egy bajnokesélyeshez illik, alig-alig akadt vendéghelyzet, amikor pedig Cseri végre ziccerbe került, kihagyta a hatalmas lehetőséget. Óriási sansz volt az a 73. percben, ami túlmutatott a mérkőzésen: ha berúgja, és ezzel nyer a csapata, akkor három ponttal csökkenti hátrányát az éllovas Gyirmóttal szemben. S talán reális esélye marad az aranyéremre.
Visszatérve a vasárnapi mérkőzésre: a PMFC mentségére szóljon, hogy ilyen felállásban még sohasem futballoztak a piros-feketék. Gyakorlatilag az játszott, aki egészséges, a második félidőben még az ifista Zsdrál és Eszlátyi is beállt.
– Természetesen elégedetlen vagyok, a gondjaink ellenére ugyanis mindenki odatette magát, helyzeteket dolgoztunk ki, de sajnos ismét nem tudtuk berúgni őket – értékelte a látottakat Márton Gábor, a PMFC vezetőedzője. Aki minden bizonnyal – legalábbis ebben a bajnokságban – utoljára ült a pécsi kispadon. – Én tudom, hogy mi lesz velem, ennyi volt, két mérkőzésre kértek fel." (bama.hu)

2009. november 8., vasárnap

2009. november 7. Pécsi MFC - Szigetszentmiklósi TK-Erima 1-2 (1-0)

Pécsi MFC – Szigetszentmiklósi TK-Erima 1-2 (1-0)
2009. november 7. Pécs, PMFC-st. 600 néző. NB II. Nyugati cs. 14. forduló.
Nemzeti Sport, 2009. november 8.

Vezette: Kovács Gábor Péter (Hofbauer Roland, Szalai Dániel).
Góllövő: Horváth Zs. 15” ill. Dr. Majoros 55’, Riedl 79’.
Sárga lap: Gyánó (56’- kispadról), Regedei (60.), Szabó L. (80.), ill. Király (52.).
Kiállítva: Gulyás (47.), ill. Pintér (45.).

PMFC: Hegedüs  – Regedei, Stark, Sütő, Gulyás  – Simonfalvi, Nagy J. (Kecskés, 64.), Lantos, Fónai (Szabó L., 57.) – Cseri (Gyánó, 79.), Horváth Zs.. Vezetőedző: Márton Gábor.

SZTK: Járvás – Ribi, Király, Rédei – Csák, Pintér, Csurka, Pénzes – Riedl, Mojzer (Patkó, 75.), Majoros (Simkó, 84.). Vezetőedző: Várhidi Péter.

"Két mérkőzés, hat pont, ez volt a múlt héten kinevezett Márton Gábor terve a PMFC két őszi bajnokijára. Sajnos már csak három pont jöhet össze, hiszen a Szigetszentmiklós szombaton óriási meglepetésre megverte a piros-feketéket.
Érdekes volt figyelni a szurkolók reakcióját. Bár a csapat kikapott, ezúttal nem szidták az edzőt, csendesen és szomorkásan ballagtak haza a borongós estében. Volt, aki megjegyezte, csak Márton Gábort sajnálja. Amikor ezt tőlünk meghallotta a korábbi kiváló pécsi játékos, nagyon szimpatikusan reagált: „Nem én vagyok a fontos, hanem a csapat!”
A csapat, amely nyerhetett volna, de a látottak alapján nyugodtan kijelenthető, ilyen játékkal nem érdemelt volna győzelmet. Ha Horváth Zsolt a 31. percben berúgja a ziccert, ha a második félidő legelején Gulyást nem állítja ki a bíró, minden másképp alakul, de ezekből a szituációkból rendre rosszul jöttek ki a piros-feketék. Emellett pedig sokan a játékvezetőt és asszisztenseit is hibáztatták, mondván, a második vendéggólt lesállás előzte meg. Ennél az esetnél Márton Gábor sem türtőztette magát, egészen a partjelzőig masírozott, ott reklamált, az edzői nyilatkozatában, némileg higgadtabban viszont mindössze annyit jegyzett meg, hogy a szünet után történt, ami történt…
Sajnos tényszerűen annyi történt, hogy a vendégek rúgtak két gólt, amivel megfordították a mérkőzést és megszerezték a három pontot. Mindez a legrosszabbkor történt, hiszen az éllovas Gyirmót is botlott – ennek ellenére tíz pontra nőtt az előnye, s még a Siófok is a PMFC elé került." (bama.hu)

2009. november 2., hétfő

2009. november 1. Győri ETO FC II. - Pécsi MFC 1-1 (0-1)

Győri ETO FC II. – Pécsi MFC 1-1 (0-1)
2009. november 1. Győr, ETO-st., 200 n. NB II. Nyugati cs. 13. forduló.
Nemzeti Sport, 2009. november 2.

Vezette: Király Gergő (Butkai Zsolt, Varga Gábor).
Gól: Berde (77. perc, 11-esből), ill. Stark (25. perc, 11-esből).
Sárga lap: Bieder 25’, Vető 56’, Bicak 75’ ill. Lantos 21’, Simonfalvi 69’, Stark 76’.
Kiállítva: Ato (88. perc).

Győr II.: Sánta – Nagy Á., Jäkl, Copa (Ato, 86.), Berde – Nyári, Bicak, Vető, Kiss M. (Kiss Sz., 60.) – Bieder, Dudás (Teimuraz, 46.). Edző: Klement István.

PMFC: Hegedüs – Racskó, Sütő, Stark – Lantos, Regedei – Simonfalvi, Kecskés, Cseri (Horváth Zs., 60.), Szamosi – Gyánó (Eszlátyi, 83.). Vezetőedző: Botos Antal.

"A Gyirmót már pénteken lerendezte soros bajnokiját (naná, hogy győzelemmel), a PMFC viszont vasárnap sajnos ismét nem nyert, így már kilencpontos hátrányban van.
Egyre elkeserítőbb a PMFC helyzete. Legutóbbi hazai bajnokiján nem brillírozott Botos Antal együttese, de legalább győzött. S ez a legfontosabb. A vasárnapi mérkőzésen viszont az első félidőben helyzetei alapján eldönthette volna a találkozót, ám miután nem tette, a hazaiak később büntetőből egyenlítettek, s ezzel értékes pontokat raboltak a piros-feketéktől.
Akiket sajnos egyre kevésbé lehet bajnoki címre hajtó csapatnak nevezni. Az éllovas Gyirmót ugyanis már kilenc ponttal vezet előttük – valljuk meg, nem sok esélye van a PMFC-nek arra, hogy ezt a hátrányt ledolgozza. Ráadásul amíg fordulóról fordulóra előre figyeltek, addig hátulról felbukkantak az üldözők: pontszámban már beérte a pécsieket a Siófok, s a szombaton a Honvéd II-t 3-0-ra megverő Kozármisleny is mindössze egy pontra van tőlük. Ezért egyrészt dicséret illeti a mislenyieket, másrészt, látva a két csapat játékosállománya közötti különbséget, mindez egyértelműen a PMFC kritikája is." (bama.hu)