Az ezüstérem margójára

A 2015/16 évben elvárt és megszerzett megyebajnoki cím után sok mosolygós és optimista szurkoló, szakvezető valamint játékos várta az idei szezont. Főleg a tribünről lehetett olyan hangokat hallani, melyek szerint a harmadosztályban újonc csapatnak bajnoki címmel, azaz feljutással kell zárnia majd az évet. Akkor e sorok írója azt mondta, hogy egy megyebajnoktól nem lehet elvárni az azonnali feljutása másodosztályba, főleg annak tudatában nem, hogy két, magasabb osztályból kieső együttes is ellenfelünk lett az NB III. Középcsoportjában: az MLSZ cseppet meglepő döntése miatt a Szigetszentmiklósi TK és a Dunaújvárosi Pálhalma ASE is velünk egy csoportba került. Mellettük komoly erőnek ígérkezett a Budafoki MTE is, ahol célként meg is fogalmazták  bajnokság megnyerését. Ilyen előzmények után úgy véltük, hogy egy szezonvégi és dobogó-közeli helyezéssel elégedettek lehetünk, különösen akkor, ha látszani fog egy markáns körvonala annak a csapatnak, a 2017/18-as idényben már joggal tűzheti ki célul a bajnoki cím elérését.

A szezon a Bonyhád elleni felkészülési mérkőzéssel indult (2-1 ide), ahol nagy örömmel láttuk ismét pécsi színekben Koller Krisztiánt, aki már korábban dolgozott együtt Márton Gáborral, s reméltük, a visszatérő játékos vezéregyénisége lesz a csapatnak. Koller mellett más, pécsi gyökerekkel rendelkező játékos is érkezett a csapathoz, köztük Fellai József a védelembe, és Havasi Dániel a támadószekcióba. Piros-fekete mezt húzott Károly Bálint és Szabó Richárd is, akik az együttes jobbszárnyát hivatottak erősíteni. Az öt felkészülési mérkőzésen elért öt győzelem, s a 18-4-es gólkülönbség azt jelezte, hogy a támadást az NB III-ban sem fogja feladni a csapatunk, s bizakodva néztünk a Dunaharaszti MTK elleni mérkőzés elé. 

A bajnokság úgy indult, mint egy álom: három mérkőzésen három győzelmet szereztünk, s csak azért nem álltunk a tabella első helyén, mert két zöld-fehér csapat, a Ferencváros II. illetve a Szigetszentmiklós ugyanezt az eredményt jobb gólkülönbség mellett érte el. A negyedik fordulóban jött az első igazi erőpróba: a pécsi és a szigetszentmiklósi klubok hetedik egymás ellen vívott baranyai találkozóján vendéggyőzelem született (2-1), amely kisebb hullámvölgybe sodorta a mecsekaljai gárdát. Az ötödik fordulóban Dunaújváros (1-3), majd azt követően az FTC II. ellen sem sikerült győztesen elhagyni a pályát (0-0).

Ekkor már érezni lehetett, hogy a mérsékelten derűlátó vélemények gazdáinak lesz igazuk, akik szerint feljutásra nem, de meghatározó csapattá válni kézzelfogható esélye lesz a Márton Gábor által trenírozott együttesnek.

Egy év szünet után a szeptember elhozott egy Magyar Kupa-meccset Pécsre is. A sorsoláskor, bizony, elengedte Fortuna asszony a kezünket. Az a szerencse, amely velünk volt a megyebajnoki osztályozók sorsolásakor, s ellenfél nélkül juttatott bennünket a harmadosztályba, most fordult egyet, s az ország egyik legjobb csapatát, a Videotont szólította a Stadion utcába. A várakozásoknak megfelelően székesfehérvári győzelem született (0-4), ám optimista reményekre adott jogot, hogy több fiatalt is láthattunk a  hazaiak oldalán.

Komlón négy tétmérkőzés után győzött újra a csapat (3-1), majd áldozattá vált a Szentlőrinc (2-1) és a Gyula is (6-0). Az egyre bátrabb játékhoz tartozó eredményességet egy újabb hullámvölgy követte, októberben négy egymást követő mérkőzésen csak a Mórahalom ellen volt képes 3 pontot szerezni a tehetséges fiatalokat bátran mély vízbe dobó csapatunk. Különösen a szekszárdi együttes ellen elszenvedett hazai vereség volt fájó, hiszen a két csapat 1951 óta íródó közös történelmében viszonylag ritkán fordult elő, hogy a Tolna megyei gárda győzelmet arasson a Mecsek lábainál.

Az őszi szezont lezáró öt bajnoki mérkőzésen aztán ismét szebbik arcát mutatta a csapat, hiszen valamennyi mérkőzését megnyerve 15 pontot gyűjtött. Erre az időszakra esik a Dabas-Gyón ellen vívott idegenbeli ütközet is, amikor szezoncsúcsot elérve 10-0 állt az eredményjelzőn a lefújáskor. Arról, hogy ez az eredmény a klub történetében nem lett NB III-as rekord, egy 1949. szeptember 11-én lejátszott mérkőzés tehet, amikor a PAC-Közüzem néven futó (jog)elődök 12:0 arányban bizonyultak jobbnak a rég megszűnt Szekszárdi Törekvés MSE csapatánál. (Blogunk jogelődnek tekinti a Dózsa-korszakot megelőző Pécsi Athletikai Club labdarúgó csapatát, mely a Pécsi Közüzemi SE-vel egyesülve az 1949/50-es bajnoki szezonban az NB III Pécs-Kaposvári csoportjában szerepelt).

A bajnoki szünetet a tabella harmadik helyén töltötte a piros-fekete együttes. Pihenésről csak azért nem beszélünk, mert a vezetők Karácsony környékén sem tétlenkedtek, szerződést kötöttek Frank Richárddal, aki az eddigi utolsó NB I-es szezonunkban is csapatunk erőssége volt.

A téli álomból meglehetősen korán ébredtek az aranylábú fiúk, már január 14-én edzőmérkőzést vívtak a Beremendi Építők csapatával (4-0), s további hat mérkőzésen készültek a szezon második felére. Ezeken összesen négy győzelmet, két döntetlent és egy vereséget értek el a fiúk, miközben 23 gólt rúgtak és 11-et kaptak. Különösen az NB II-ben szereplő Kozármisleny (4-2) és az élvonalbeli Paks (2-2) ellen elért eredmények adtak okot a tavaszi bizakodásra.

A tavaszi szezon első három mérkőzése nyögvenyelős játékoz hozott. A Hódmezővásárhely (1-1) és a Méhkerék (1-0) ellen úgy szereztünk négy pontot, hogy ellenfeleink két öngólt is rúgtak, majd a Szigetszentmiklósi TK a visszavágón is legyőzött minket (2-1). Öröm az ürömben, hogy mumusunk elleni vereség volt az egyetlen melyet a tavaszi bajnoki csatározások során elszenvedtünk. 

Az, hogy együttesünk igazán kezd összeállni, s a szezon elején elvárt markáns jegyeket magára venni, mi sem bizonyítja jobban, hogy ezúttal magabiztosan győztük le a Dunaújvárost (5-1) és a kis-Fradit is (3-1), azokat a csapatokat, melyekkel szemben az őszi idényben csak egy pontot szereztünk. A szezon hátralévő részében már csak a Szentlőrinc (2-2) és a Budafoki MTE (1-1) kényszerítette pontosztozkodásra Sólyomékat, különösen ez utóbbi döntetlen volt számunkra örömteli, hiszen a fővárosi alakulat nem csak vezette már ekkor a tabellát, hanem a Magyar Kupában is a legjobb négy együttes közé jutott. 

Szemre tetszetősen és eredményesen játszottak a pécsi legények: a mórahalmi csapat négy, a paksi három, a békéscsabai szintén három gólt kapott, s újra kikaptak a dabas-gyóniak is, ezúttal kilencszer zörgettük meg a hálójukat.

Már az utolsó előtti forduló után biztossá vált a második hely, teljesítve ezzel a szezon eleji célkitűzésünket, s a Pénzügyőr elleni zárómérkőzés után a csapat tagjai át is vehették ezüstérmüket.

Különösen a bajnoki hajrában láttuk a pályán azt a markáns arcú együttest, amely a jövő évi kiírásban

jó eséllyel harcolhat a végső győzelemért, s ezzel elérheti a feljutást a magasabb osztályba. Nem csak a második helyezés, hanem a 92 rúgott gól is bizakodásra ad okot. Koller Krisztán és Károly Bálint révén két igazi gólzsákja is van a csapatnak, s Kónya Dávid valamint Bodor Márkó sem ijed meg, ha gólhelyzetbe kerül. Sólyom Csaba révén tapasztalt hálóőrünk védi a kaput, akinek a munkáját egy stabil védelem segíti Fellai Józseffel az élen.

Reméljük, sikerül együtt tartani az együttest, melynek tagjai iránt - ha hihetünk a szóbeszédnek - élénk érdeklődés mutatkozik magasabb osztályból is. Amennyiben a tovább izmosodó tehetséges fiatalok, Bata Kritóf, Rácz Áron, s az utánpótlás válogatottban bemutatkozó Varga Tamás hétről-hétre erősödő játék mellé sikerül néhány tapasztalt játékost is szerződtetni, bízva bízhatunk abban, hogy egy év múlva a jelenleg megszerzettnél is fényesebb éremmel gazdagodik az amúgy sem szegény pécsi vitrin.

Szép volt fiúk! Csak a Munkás!